#negyedéves mérleg

Eddigi legjobb negyedéves eredményét produkálta a Mol
 

Eddigi legjobb negyedéves eredményét produkálta a Mol

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 második negyedéves eredménye: az előző év azonos időszakához képest 89 százalékkal magasabb, 179,5 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI MTI




Nem úgy tejel az Apple, mint várták
 

Nem úgy tejel az Apple, mint várták

A vártnál kevésbé bővülő negyedéves bevételről számolt be az amerikai Apple, a világ legnagyobb piaci tőkeértékű nyilvános részvénytársaságainak egyike, annak ellenére, hogy növelte az iPhone okostelefonok értékesítését.

unknown unknown

A vártnál gyengébb lett az Erste csoport első negyedéve
 

A vártnál gyengébb lett az Erste csoport első negyedéve

Az elemzői várakozásoknál kissé gyengébben teljesített az első negyedévben a nemzetközi Erste csoport, de a bankház megerősítette idei évre vonatkozó, stagnáló előrejelzését, miközben a közép- és kelet-európai térségben javuló gazdasági kilátásokra számít az év hátralevő részében.

MTI MTI